Az embernek vannak olyan dolgai, szokásai, hibái, ha úgy tetszik, amit hiába vesz észre, vagy hívja fel rá bárki a figyelmét, hiába tudatosul, egyszerűen nem tud rajta módosítani, akárhogy is igyekszik. Persze ideig-óráig, pár napig lehet, de valójában hosszú távon, tartós eredményt nem tud elérni ezzel kapcsolatban. Onnan tudom ezt ennyire kategorikusan kijelenteni, hogy én is próbáltam már változtatni pár dolgon magammal kapcsolatban, de nem hogy nem ment, hanem egyszerűen szinte pár napnál tovább még csak figyelni sem tudtam rá. Persze mindenre megvan a megoldás, és a párom nekem is sok dologra talált már feloldást, de ez számomra akkor is nagy felismerés volt.
Például nekem örök hibám, hogy a telefonom mindig lemerül. Egyszerűen nem tudok odafigyelni rá, hogy folyamatosan fel legyen töltve, nem tudom még azt is kiszámolni, hogy a töltöttség olyan legyen a telefonon amikor elindulok otthonról, hogy út közben ne merüljön le egész nap. Persze erre megoldás egy jó töltő, de hát ugye nekem valahogy az is mindig elkallódik, és nem igazán tudom, hogy hova tettem, melyik táskámban van, és hiába döntöm el, hogy benn hagyom a kocsiban, ha a szükség úgy diktálja nyilván kiveszem hogy használni tudjam és el is felejtem visszatenni. Így aztán nincs ott, ha szükség lenne rá. Már pedig az sűrűn előfordul nálam.
Megpróbáltam persze erre odafigyelni, de tényleg csak egy pár napig tudtam sikeresen megoldani ezt. Azon túl sajnos nem sikerült tartós állapotot elérnem a változásban. A férjem azonban egy tökéletes megoldást talált ki erre, hiszen egy power bank minden ilyen problémát megold, persze ha fel van töltve, és arról bizony mindig ő gondoskodik. Mindig benn van a táskámban, tényleg mindig ott hagyom, hiszen ezt nem kell bedugnom éppen sehova, nem tudom elhagyni, és esténként meg szokta nézni, hogy fel van-e töltve, és ha szükséges feltölti és visszateszi a táskámba. Hihetetlen segítség ez. Nagyon szeret engem, tudom, hiszen ez egy olyan dolog, amire folyamatosan figyel csak azért, hogy én elérhető legyek minden pillanatban. Szükségem volt már nagyon erre a megoldásra.